Melyik "én" irányítja a céget?

Örök kérdés, hogy egy praxistulajdonos mi alapján dönt és milyen szempontokat mérlegel döntési helyzetben. Amíg a különböző szerepköröket más-más személy tölti be, addig egyszerűbb a helyzet, mivel mindenki a feladatkörének megfelelő tudással, érvekkel és hatáskörökkel rendelkezik. Viszont gyakori, hogy a feladatkörök egy kézben összpontosulnak, egy személy dönt minden szinten és minden kérdésről.

A vezetéspszichológia alapján minden vezetőben 3 "én" lakozik és attól függően, hogy milyen tudással rendelkezik az egyes szerepekben, nagyban befolyásolja, hogy az eltérő helyzeteket milyen érvrendszer alapján oldja meg.

A három "én":

• Szakember
• Menedzser
• Vállalkozó

Magánpraxisoknál a leggyakoribb, hogy a vezető egyben a szolgáltatás szempontjából (is) szakember. Orvosként is dolgozik a cégben. Ez egyszerre jelenthet előnyt és hátrányt. Az előny, hogy a szolgáltatást tökéletesen ismeri és ezzel hitelesen képviseli a praxist minden területen. A hátránya, hogy a szakmába való temetkezés és belefeledkezés nehezíti, hogy kilépjen az orvos szerepköréből és a céget képes legyen átfogóbban szemlélni. Egy ilyen beállítottságú vezetőnek az újítások és változtatások addig elfogadhatóak, amíg kényelmesen kivitelezhetőek és nem kell a szakmai munkát végzőktől a szakmán kívül mást is elvárni. Kimutatható, hogy az eredményes és hosszútávú működéshez nem elég a magas szakmai színvonal. Ki kell mozdulni a komfortzónából és új területeken is ismereteket és tapasztalatokat kell szerezni. Nem lehet elfeledkezni a külvilágról, a praxis és a benne dolgozók interakcióiról.

A következő szerepkör a menedzser. Itt a teljes képet kell szem előtt tartani és a praxis működését mint élő szervezetet kell vizsgálni, majd irányítani. Minden ami a szakmai és céges eredmény elérését szolgálja az erőforrások összességéből adódik és azok rendszerezett felhasználásával válik elérhetővé. A menedzser dolga, hogy egészséges egyensúlyt tartson a kívánt cél és a felhasznált erőforrások között. Téves elgondolás, hogy a gyógyászati tevékenységeket nem lehet gazdaságilag is felmérni és irányítani. Meg kell tartani a balanszot az ügyfelek igényei, a szakmai munka és a cég érdekei között.

Végül következzen a vállalkozói szerepkör. A magánegészségügyben vállalkozók egyfajta kényszervállalkozóként működnek. Mivel szakemberként mindenki szeretné a szakmáját minél jövedelmezőbben végezni, ezért olyan körülményeket hoz létre, amiben a munkája és a cége egy alkalmazotti fizetésen felüli jövedelmet is tud biztosítani. Viszont tulajdonosként tisztában kell lennie minden vállalkozónak, hogy az eredmény egyenlő a szakmai munka minőségével, a szervezettség szintjével, az erőforrások menedzselésének hatékonyságával és a teljes vállalkozással vállalt kockázat szintjével. Sajnos a legnehezebb része és sok praxistulajdonos számára szinte megoldhatatlannak tűnő probléma, hogy a beosztottak nem érzékelik ezeket a részeket. Nem látják át, hogy a befektetés (pénz, idő, energia) és a kockázatvállalás különbözteti meg a tulajdonost és a beosztottat.

Összegezve a megfontolt és tudatos vezetőknek tisztában kell lenniük vele, hogy a szerepkörük összetettsége megkívánja a több "én" ismeretét és használatát. Legyen szó egy panaszos ügy rendezéséről, egy új szoftverbe való befektetésről vagy egy olyan orvos alkalmazásáról, aki nem termeli ki arányosan a saját költségeit, de a kollégák szeretnek vele dolgozni. Minden "én"-t vegyíteni kell. De vezetőként és tulajdonosként nem szabad elfelejteni, hogy ha feketén-fehéren nézünk egy praxist, akkor nagyon fontos, hogy a befektetett munka milyen eredményt fog nyújtani annak, aki a kockázatot vállalja.